Miközben a webfejlesztésben és az online marketingben mindennapos fogalom a landing page, addig a szakmán kívül sokan egyáltalán nem tudják miről van szó, amikor landing page-et, landing oldalt, vagy érkező oldalt emlegetünk. Pedig a dolog nagyon egyszerű. Az már nem annyira, hogy hogyan történik egy hatékony landing page készítése, de elmondjuk.
Egy weboldal széles értelemben véve akkor landing page, ha arra egy linkről látogatók érkeznek. Amennyiben marketingszempontból definiáljuk, akkor már csak olyan oldalakat értünk alatta, melyek többnyire önállóak (elkülönülnek annak a cégnek a weboldalától, mely létrehozta őket), és kifejezetten azért és úgy vannak kialakítva, hogy azon a látogatók valamilyen kívánt konverziót végrehajtsanak. Egy tipikus landing oldalon általában 1-3 százalékos a konverziós arány. Ugyanakkor egy jó kialakítással, konverzióoptimalizálással akár kétszámjegyű konverziós érték is elérhető. Első nekifutásra jellemzően senkinek sem sikerül ilyen hatékony érkező oldalt kialakítani. Kellenek hozzá a tesztek, a tapasztalatok, az ebből levont következtetések, majd az optimalizálás.
A landing page két típusa
Először beszéljünk arról, hogy mit is értünk konverzió alatt? Bármilyen felhasználói cselekvést – amit a landing page létrehozója meghatároz -, nem kizárólag csak egy megrendelés vagy vásárlás. A landing page-eknek két fő fajtáját különböztetjük meg (miközben persze több célra is irányulhat):
Az egyik esetben a lényeg az, hogy a látogató vásároljon. A megrendelés történhet magán az érkező oldalon egyetlen termék vagy szolgáltatás esetében. Azonban ha egy termékkört hirdetünk meg, akkor linkek is szerepelhetnek a landing oldalon, melyek mindegyike egy-egy termékoldalra vezet.
A másik típusú landing oldallal leadgenerálás zajlik. Ilyenkor a webodalon a látogatók e-mail címüket, nevüket és esetleg egyéb adataikat adhatják meg azért, hogy aztán a cég később valami ajánlattal fel tudja őket keresni. Ilyenkor persze valamit kínálni kell a látogatónak, hogy megadja az adatait, például, hogy szolgáltatásunkat ingyenesen kipróbálhatja 30 napig, vagy letölthet egy e-bookot. Attól függően kell ezt kitalálni, kiválasztani, hogy feltételezéseink és tapasztalataink szerint a látogatóinkat mi fogja meg. Ezzel el is jutottunk oda, hogy hogyan is kellene kinéznie a landing page-nek, mennyi szövegre van szükség rajta, mit kérjünk rajta a látogatóktól? Ezekre a kérdésekre azonban nem lehet általános receptet adni.
Mi kell egy jó landing oldalra?
Mivel a hatékonyság a cél, ezért a szövegnek lényegre törőnek kell lenni. Ugyanakkor az sem jó, ha nem kap információt a látogató, csak egy nagy CTA-t, hiszen akkor nem tud semmit arról, amit kínálsz számára. Sőt előfordulhat az is, hogy több meggyőzésre van szüksége három mondatnál.
Elsősorban tehát azt tartsd szem előtt, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését, amíg el nem jut a call to action szövegig, viszont a call to action szövegig meg is kell győzni. Sokszor jó egy rövid landing page, ami szinte görgetés nélkül befogadható, de nyilván találkoztál már olyan hosszú landing oldallal is, mely addig magyarázott, több call to actiont is feldobva a hosszú szövegben, hogy a végén tényleg érezted a kattintás kényszerét.
Szerkezetileg egy landing page hasonlóan épül fel, mint egy hosszú görgetésű, egyoldalas weboldal, vagyis kell egy
Marketing szempontból annyit tennénk ehhez hozzá, hogy a szövegben nem a céged vagy terméked, szolgáltatásod tulajdonságait kell felsorolnod, hanem a vevő fejével gondolkodva azt kell hangsúlyoznod, hogy miben kínál számára megoldást, milyen problémáját oldja meg, milyen előnyt jelenthet számára. Az sem árt, ha előkapod a garancia lehetőségét, esetleg meglengetsz egy határidőt, referenciákat is sorolsz, illetve a call to action szöveged sem csak annyi, hogy “Kattintson”.
Hogy ne jöjjön zavarba a látogató:
Egy weboldal széles értelemben véve akkor landing page, ha arra egy linkről látogatók érkeznek. Amennyiben marketingszempontból definiáljuk, akkor már csak olyan oldalakat értünk alatta, melyek többnyire önállóak (elkülönülnek annak a cégnek a weboldalától, mely létrehozta őket), és kifejezetten azért és úgy vannak kialakítva, hogy azon a látogatók valamilyen kívánt konverziót végrehajtsanak. Egy tipikus landing oldalon általában 1-3 százalékos a konverziós arány. Ugyanakkor egy jó kialakítással, konverzióoptimalizálással akár kétszámjegyű konverziós érték is elérhető. Első nekifutásra jellemzően senkinek sem sikerül ilyen hatékony érkező oldalt kialakítani. Kellenek hozzá a tesztek, a tapasztalatok, az ebből levont következtetések, majd az optimalizálás. A landing page két típusa Először beszéljünk arról, hogy mit is értünk konverzió alatt? Bármilyen felhasználói cselekvést – amit a landing page létrehozója meghatároz -, nem kizárólag csak egy megrendelés vagy vásárlás. A landing page-eknek két fő fajtáját különböztetjük meg (miközben persze több célra is irányulhat): Az egyik esetben a lényeg az, hogy a látogató vásároljon. A megrendelés történhet magán az érkező oldalon egyetlen termék vagy szolgáltatás esetében. Azonban ha egy termékkört hirdetünk meg, akkor linkek is szerepelhetnek a landing oldalon, melyek mindegyike egy-egy termékoldalra vezet. A másik típusú landing oldallal leadgenerálás zajlik. Ilyenkor a webodalon a látogatók e-mail címüket, nevüket és esetleg egyéb adataikat adhatják meg azért, hogy aztán a cég később valami ajánlattal fel tudja őket keresni. Ilyenkor persze valamit kínálni kell a látogatónak, hogy megadja az adatait, például, hogy szolgáltatásunkat ingyenesen kipróbálhatja 30 napig, vagy letölthet egy e-bookot. Attól függően kell ezt kitalálni, kiválasztani, hogy feltételezéseink és tapasztalataink szerint a látogatóinkat mi fogja meg. Ezzel el is jutottunk oda, hogy hogyan is kellene kinéznie a landing page-nek, mennyi szövegre van szükség rajta, mit kérjünk rajta a látogatóktól? Ezekre a kérdésekre azonban nem lehet általános receptet adni. Mi kell egy jó landing oldalra? Mivel a hatékonyság a cél, ezért a szövegnek lényegre törőnek kell lenni. Ugyanakkor az sem jó, ha nem kap információt a látogató, csak egy nagy CTA-t, hiszen akkor nem tud semmit arról, amit kínálsz számára. Sőt előfordulhat az is, hogy több meggyőzésre van szüksége három mondatnál. Elsősorban tehát azt tartsd szem előtt, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését, amíg el nem jut a call to action szövegig, viszont a call to action szövegig meg is kell győzni. Sokszor jó egy rövid landing page, ami szinte görgetés nélkül befogadható, de nyilván találkoztál már olyan hosszú landing oldallal is, mely addig magyarázott, több call to actiont is feldobva a hosszú szövegben, hogy a végén tényleg érezted a kattintás kényszerét. Szerkezetileg egy landing page hasonlóan épül fel, mint egy hosszú görgetésű, egyoldalas weboldal, vagyis kell egy vonzó cím, egy jó főkép vagy képek, olyan világos szöveg, hogy tudja a látogató, mit akarunk tőle, és egy hatásos, feltűnő call to action mondat, gomb. Marketing szempontból annyit tennénk ehhez hozzá, hogy a szövegben nem a céged vagy terméked, szolgáltatásod tulajdonságait kell felsorolnod, hanem a vevő fejével gondolkodva azt kell hangsúlyoznod, hogy miben kínál számára megoldást, milyen problémáját oldja meg, milyen előnyt jelenthet számára. Az sem árt, ha előkapod a garancia lehetőségét, esetleg meglengetsz egy határidőt, referenciákat is sorolsz, illetve a call to action szöveged sem csak annyi, hogy “Kattintson”. Hogy ne jöjjön zavarba a látogató: azt kell kapnia, amit az ide mutató hivatkozásnál – mondjuk a hirdetésedben – ígértél neki, egyértelmű legyen számára, hol jár, mire számíthat, ne legyenek olyan linkek, melyek eltéríthetik, ne legyen többféle tartalom és lehetőség, ne legyen nagyon összetett a weboldal, illetve egy célra irányuljon. De lássuk részletesebben, pontokba sorolva, hogy mire van szükség egy jó landing page-hez? Először értsd meg a saját kampánycéljaidat! Talán azt gondolod, hogy a célok számodra teljesen nyilvánvalók, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb landing oldal esetében hiányzik az egyetlen célra történő irányultság. Nagyon sok olyan érkező oldal van, mely igyekszik egyszerre minél több dolgot kínálni a látogatónak – talán mert azt gondolják, hogy a nagyobb választékból jobb eséllyel tud választani -, de így csak összezavarják az embereket, és persze rontják a konverziós arányt. Használj ütős címsort! Minden ezzel kezdődik, az egész landing page-nek ez a kiindulópontja. Az első benyomás meghatároz mindent, és ezt az első benyomást jelentős részben a címsor határozza meg. A címsornak világosnak, figyelemfelhívónak kell lennie, miközben átadja a fő üzenetet az embereknek, megfogalmazva a megoldást a problémáikra. Ez a “horog”, ami vagy elkapja a látogatót, vagy nem, és tovább vezeti az oldalon. Nem sok időd van arra, hogy felkeltsd a felhasználók figyelmét, mindössze néhány másodperced. Ezért rá kell szánni az időt a legjobb, leginkább figyelemfelkeltő, mégis egyszerű mondat kiválasztására. Néhány szabálya azonban van a jó címnek: rövid – a legjobb, ha nem több mint 10 szó, de legfeljebb 20 legyen, szóljon a lényegről – informálja a látogatót a termékről vagy szolgáltatásról, keltse fel az érdeklődését, fogalmazza meg a termékelőnyt, és azt éreztesse, hogy gyorsan lépnie kell a látogatónak. Legyen összhangban a hirdetéseddel! Mivel az emberek valamilyen hirdetésből, esetleg e-mailből érkeznek a landing oldalra, ezért nem szerencsés, ha valami egész mással találják magukat szembe, mint amit a hirdetésben láttak. A legjobb, ha vizuálisan és a szövegeket tekintve is teljesen össze van hangolva a hirdetés és az érkező oldal. Ez azt jelenti, hogy azonos vizuális elemeket, logót, háttérszínt, betűtípust használsz ugyanazok a fotók jelennek meg ugyanaz a CTA. Legyen vizuálisan egyszerű! Talán az előbbiekből ez már világossá vált, azonban fontos komolyan venni az egyszerű webdesignt. A landing oldaladnál tehát érdemes minimalista designt használni, mivel ez segíti, hogy a felhasználó a lényegre tudjon összpontosítani, és könnyebben megértse a termékelőnyt. Ez azt jelenti, hogy sok whitespace-t használsz, és kontrasztos színeket, hiszen ez vezeti a látogató figyelmét a CTA-ra azáltal, hogy elkülöníti a többi elemtől. Kezdj egy hatásos képpel! A szöveg tehát fontos, de a képek lesznek azok, melyek kiváltják a kívánt érzéseket a látogatókból, hogy azok megtegyék az elvárt lépéseket. Egy kép többet mond ezer szónál, ráadásul 60 ezerszer gyorsabban dolgozza fel az agy, mint a szöveges információkat. Sokat segít tehát a látogatók meggyőzésében, és könnyebben meg tudod értetni velük, hogy mi a terméked, szolgáltatásod. Ezért érdemes minél nagyobb képeket használni a landing page-ünkön. Viszont ezek a képek kapcsolódjanak a termékedhez, szolgáltatásodhoz, legyenek összhangban a szöveggel, és mindenképpen legyenek jó minőségűek.
Egy weboldal széles értelemben véve akkor landing page, ha arra egy linkről látogatók érkeznek. Amennyiben marketingszempontból definiáljuk, akkor már csak olyan oldalakat értünk alatta, melyek többnyire önállóak (elkülönülnek annak a cégnek a weboldalától, mely létrehozta őket), és kifejezetten azért és úgy vannak kialakítva, hogy azon a látogatók valamilyen kívánt konverziót végrehajtsanak. Egy tipikus landing oldalon általában 1-3 százalékos a konverziós arány. Ugyanakkor egy jó kialakítással, konverzióoptimalizálással akár kétszámjegyű konverziós érték is elérhető. Első nekifutásra jellemzően senkinek sem sikerül ilyen hatékony érkező oldalt kialakítani. Kellenek hozzá a tesztek, a tapasztalatok, az ebből levont következtetések, majd az optimalizálás. A landing page két típusa Először beszéljünk arról, hogy mit is értünk konverzió alatt? Bármilyen felhasználói cselekvést – amit a landing page létrehozója meghatároz -, nem kizárólag csak egy megrendelés vagy vásárlás. A landing page-eknek két fő fajtáját különböztetjük meg (miközben persze több célra is irányulhat): Az egyik esetben a lényeg az, hogy a látogató vásároljon. A megrendelés történhet magán az érkező oldalon egyetlen termék vagy szolgáltatás esetében. Azonban ha egy termékkört hirdetünk meg, akkor linkek is szerepelhetnek a landing oldalon, melyek mindegyike egy-egy termékoldalra vezet. A másik típusú landing oldallal leadgenerálás zajlik. Ilyenkor a webodalon a látogatók e-mail címüket, nevüket és esetleg egyéb adataikat adhatják meg azért, hogy aztán a cég később valami ajánlattal fel tudja őket keresni. Ilyenkor persze valamit kínálni kell a látogatónak, hogy megadja az adatait, például, hogy szolgáltatásunkat ingyenesen kipróbálhatja 30 napig, vagy letölthet egy e-bookot. Attól függően kell ezt kitalálni, kiválasztani, hogy feltételezéseink és tapasztalataink szerint a látogatóinkat mi fogja meg. Ezzel el is jutottunk oda, hogy hogyan is kellene kinéznie a landing page-nek, mennyi szövegre van szükség rajta, mit kérjünk rajta a látogatóktól? Ezekre a kérdésekre azonban nem lehet általános receptet adni. Mi kell egy jó landing oldalra? Mivel a hatékonyság a cél, ezért a szövegnek lényegre törőnek kell lenni. Ugyanakkor az sem jó, ha nem kap információt a látogató, csak egy nagy CTA-t, hiszen akkor nem tud semmit arról, amit kínálsz számára. Sőt előfordulhat az is, hogy több meggyőzésre van szüksége három mondatnál. Elsősorban tehát azt tartsd szem előtt, hogy az olvasó ne veszítse el az érdeklődését, amíg el nem jut a call to action szövegig, viszont a call to action szövegig meg is kell győzni. Sokszor jó egy rövid landing page, ami szinte görgetés nélkül befogadható, de nyilván találkoztál már olyan hosszú landing oldallal is, mely addig magyarázott, több call to actiont is feldobva a hosszú szövegben, hogy a végén tényleg érezted a kattintás kényszerét. Szerkezetileg egy landing page hasonlóan épül fel, mint egy hosszú görgetésű, egyoldalas weboldal, vagyis kell egy vonzó cím, egy jó főkép vagy képek, olyan világos szöveg, hogy tudja a látogató, mit akarunk tőle, és egy hatásos, feltűnő call to action mondat, gomb. Marketing szempontból annyit tennénk ehhez hozzá, hogy a szövegben nem a céged vagy terméked, szolgáltatásod tulajdonságait kell felsorolnod, hanem a vevő fejével gondolkodva azt kell hangsúlyoznod, hogy miben kínál számára megoldást, milyen problémáját oldja meg, milyen előnyt jelenthet számára. Az sem árt, ha előkapod a garancia lehetőségét, esetleg meglengetsz egy határidőt, referenciákat is sorolsz, illetve a call to action szöveged sem csak annyi, hogy “Kattintson”. Hogy ne jöjjön zavarba a látogató: azt kell kapnia, amit az ide mutató hivatkozásnál – mondjuk a hirdetésedben – ígértél neki, egyértelmű legyen számára, hol jár, mire számíthat, ne legyenek olyan linkek, melyek eltéríthetik, ne legyen többféle tartalom és lehetőség, ne legyen nagyon összetett a weboldal, illetve egy célra irányuljon. De lássuk részletesebben, pontokba sorolva, hogy mire van szükség egy jó landing page-hez? Először értsd meg a saját kampánycéljaidat! Talán azt gondolod, hogy a célok számodra teljesen nyilvánvalók, ugyanakkor a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtöbb landing oldal esetében hiányzik az egyetlen célra történő irányultság. Nagyon sok olyan érkező oldal van, mely igyekszik egyszerre minél több dolgot kínálni a látogatónak – talán mert azt gondolják, hogy a nagyobb választékból jobb eséllyel tud választani -, de így csak összezavarják az embereket, és persze rontják a konverziós arányt. Használj ütős címsort! Minden ezzel kezdődik, az egész landing page-nek ez a kiindulópontja. Az első benyomás meghatároz mindent, és ezt az első benyomást jelentős részben a címsor határozza meg. A címsornak világosnak, figyelemfelhívónak kell lennie, miközben átadja a fő üzenetet az embereknek, megfogalmazva a megoldást a problémáikra. Ez a “horog”, ami vagy elkapja a látogatót, vagy nem, és tovább vezeti az oldalon. Nem sok időd van arra, hogy felkeltsd a felhasználók figyelmét, mindössze néhány másodperced. Ezért rá kell szánni az időt a legjobb, leginkább figyelemfelkeltő, mégis egyszerű mondat kiválasztására. Néhány szabálya azonban van a jó címnek: rövid – a legjobb, ha nem több mint 10 szó, de legfeljebb 20 legyen, szóljon a lényegről – informálja a látogatót a termékről vagy szolgáltatásról, keltse fel az érdeklődését, fogalmazza meg a termékelőnyt, és azt éreztesse, hogy gyorsan lépnie kell a látogatónak. Legyen összhangban a hirdetéseddel! Mivel az emberek valamilyen hirdetésből, esetleg e-mailből érkeznek a landing oldalra, ezért nem szerencsés, ha valami egész mással találják magukat szembe, mint amit a hirdetésben láttak. A legjobb, ha vizuálisan és a szövegeket tekintve is teljesen össze van hangolva a hirdetés és az érkező oldal. Ez azt jelenti, hogy azonos vizuális elemeket, logót, háttérszínt, betűtípust használsz ugyanazok a fotók jelennek meg ugyanaz a CTA. Legyen vizuálisan egyszerű! Talán az előbbiekből ez már világossá vált, azonban fontos komolyan venni az egyszerű webdesignt. A landing oldaladnál tehát érdemes minimalista designt használni, mivel ez segíti, hogy a felhasználó a lényegre tudjon összpontosítani, és könnyebben megértse a termékelőnyt. Ez azt jelenti, hogy sok whitespace-t használsz, és kontrasztos színeket, hiszen ez vezeti a látogató figyelmét a CTA-ra azáltal, hogy elkülöníti a többi elemtől. Kezdj egy hatásos képpel! A szöveg tehát fontos, de a képek lesznek azok, melyek kiváltják a kívánt érzéseket a látogatókból, hogy azok megtegyék az elvárt lépéseket. Egy kép többet mond ezer szónál, ráadásul 60 ezerszer gyorsabban dolgozza fel az agy, mint a szöveges információkat. Sokat segít tehát a látogatók meggyőzésében, és könnyebben meg tudod értetni velük, hogy mi a terméked, szolgáltatásod. Ezért érdemes minél nagyobb képeket használni a landing page-ünkön. Viszont ezek a képek kapcsolódjanak a termékedhez, szolgáltatásodhoz, legyenek összhangban a szöveggel, és mindenképpen legyenek jó minőségűek. - Olvass tovább a következő címen: http://blog.webshark.hu/2019/01/07/milyen-a-jo-landing-page/