Az internet azt mutatja nekünk, amit szerinte látni akarunk, és egyáltalán nem biztos, hogy ez ugyanaz, amit látnunk kellene.
A fenti mondattal foglalja össze előadásában Eli Pariser az internet (ezen belül is a Google, a Facebook és egyéb hírportálok) által okozott legnagyobb problémát. Bárrégóta tudjuk, hogy a Nagy Testvér mindent lát, úgy tűnik van még muníció a témában…
Pariser 2011 februárjában tartott egyik előadásában megdöbbentő dolgokat állít (és bizonyít) – a bemutató rövid summázata talán az lehetne, hogy a legnagyobb internetes cégek bizony sok mindent elrejtenek előlünk. Szűrik az információkat, sőt vannak dolgok, amelyeket teljesen „el is rejtenek” bizonyos felhasználók elől. Az alábbi videó az utóbbi hónapokban kezdett el keringeni a neten, közepes angoltudással már érthető – érdemes végignézni (amíg le nem szedi a Youtube)
Eli egyik legegyszerűbb példája erre az általa igen károsnak tartott szűrésre (a dolog hivatalos neve perszonalizáció, és valóban létezik a neten, a New York Times Online-tól kezdve a Yahoo-ig mindenki alkalmazza) saját Facebook-oldala. Ő maga köztudottan liberális. Ebből adódik, hogy főleg szintén liberális barátainak linkjeire klikkel a Facebookon (érthető, azonos érdeklődési kör, azonos témák és beszélgetések). Egy nap meglepődve vette észre, hogy azon barátainak linkjei és bejegyzései, akik a konzervatív oldalt részesítik előnyben, egyszerűen eltűntek Facebook-oldaláról.
A rendszer – anélkül, hogy megkérdezte vagy a jóváhagyását kérte volna – beazonosította őt, mint „liberális” politikai beállítottságú felhasználót, és az ellenkező politikai oldal tartalmát kiszűrte…
A Google-val kapcsolatban is nagyon egyszerű példákkal bizonyít: Eli megkérte két barátját, a világ két különböző pontján, hogy írják be a keresőbe, hogy „Egyiptom”, majd küldjék el neki a találati oldal képernyőképét. A két oldal összehasonlítása egyértelművé teszi, hogy a Google minden felhasználó számára mást és mást dob ki. A kereső figyeli, hogy földrajzilag hol vagyunk, milyen gépet használunk, figyelembe veszi előző kereséseinket stb.
Ezek alapján kapunk egy személyre szabott találati listát, amelyben előfordulhat, hogy nem szerepelnek dolgok, amelyek más felhasználók esetében esetleg az első helyen állnak. Eli további példái hasonló jelenséget mutatnak az RSS-ek és a nagy hírportálok esetében is: minden felhasználó saját kis „infó csomagot” kap.
A rengeteg perszonalizációs technika összességét „filter bubble”-nak (szűrő-buboréknak” hívja Pariser, és szerinte ezzel az a legnagyobb gond, hogy minden felhasználó a saját ki buborékjában ül, szűrt és válogatott adatokat kap, tulajdonképpen a saját kis „internetének” a rabja. És nem a felhasználó dönti el, hogy mi kerüljön be a buborékba, és mi nem… Már pedig az internet eredeti célja pontosan ez ellenkezője lenne, nem igaz?