A Netscape atyja egy új böngésző fejlesztését támogatja

IT Café @ 2009. augusztus 14.

 

Marc Andreessen befektetési alapjának támogatásával a Netscape csapata valószínűleg saját böngészőt fejleszt a Facebook számára.

Az internet korai időszakának fontos szereplője, Marc Andreessen újra reflektorfénybe került, mivel több forrás is úgy tudja, hogy a Netscape szülőatyja újra böngészőfejlesztésen dolgozik, méghozzá a világ egyik legsikeresebb közösségi oldala, a Facebook számára.

Andreessen nevéhez fűződik az első igazán elterjedt böngésző, a Netscape létrehozása és működtetése, ám a Microsoft színrelépésével, illetve az úgynevezett „böngészőháborúban” elszenvedett veresége után a fejlesztő és vállalkozása is a háttérbe szorult, s már igen régen nem lehetett róla hallani.

A napokban a New York Times mellett más lapok is beszámoltak arról, hogy az üzleti életben aktív Andreessen (például Opsware nevű cégét a Hewlett-Packard 1,65 milliárd dollárért vásárolta meg 2007-ben, partnerével, Ben Horowitzcal pedig egy 300 millió dolláros kockázatitőke-befektetési alapot hoztak létre a kezdő cégek számára) befektetőként jelentkezett a RockMelt nevű vállalkozásnál, akik egy böngésző fejlesztésén dolgoznak. Maga a szakember egyelőre még nem kívánta kommentálni a közvetlen környezetéből kiszivárgott értesülést.

A RockMelt alapítói, Tim Howe (a Lightweight Directory Access Protocol kifejlesztője) és Eric Vishria szintén az Opsware-nél dolgoztak. A böngésző fejlesztési munkáit az a Robert John Churchill vezeti, aki a Netscape Navigator fejlesztési főnöke volt. Az együttműködési megállapodást újságírók kérdésére még Vishria sem kívánta megerősíteni.

Egy új böngésző piacra dobása ma még nehezebb vállalkozás, mint 15 évvel ezelőtt, hiszen sokkal élesebb a verseny, nagy tudású és tapasztalatú vállalatok folytatnak vérre menő harcot, s talán ezért is gondolták úgy a RockMelt készítői, hogy speciális feladatra tervezve készítenek programot: a Facebook igényeire szabják a szoftvert – egyelőre.

A RockMelt nyilvános tesztre még nem érhető el, csak a kezdőlap jelenik webhelyén, ahol fel lehet jelentkezni a cég hírlevelére, melyben a változásokról értesítik az érdeklődőket.

 



« Vissza