A messzi nyugaton nagy csinnadrattával indult el a Microsoft keresője, a Bing, amely a Yahoo-val kötött szövetség révén a héten stabil másodikká lépett elő a Google mögött. Hogy ennek mennyi hatása lesz a hazai keresőmarketing-piacra, arra egyelőre a cég képviselői sem tudnak pontos választ adni. A Kreatív magazin cikke.
Június elsején korlátozott funkciókkal, harmadikán pedig teljes erővel elindult a Bing, a Microsoft Google-gyilkosnak – vagy ha nem is gyilkosnak, de versenytársnak mindenképp – szánt keresője, két héttel később pedig már olyan, talán kissé túlzó hírek kezdtek szivárogni, hogy a Google-nél kutatócsoport próbálja feltárni a Bing mögött működő algoritmust, és ezt a csoportot nem más vezeti, mint Sergey Brin, a Google egyik alapítója. Óriási marketingbüdzséről is szóltak a hírek a Live Searchöt leváltó Bing bevezetése kapcsán, a Microsoft százmillió dollárt költ az újramárkázásra és a hirdetésekre. Persze a piacvezető keresőnél egyelőre nem kell nagyon idegeskedniük, a Stat Counter online mérési szolgáltatás adatai szerint a kezdeti napok megnövekedett érdeklődése után (június 4-én a Bing, az addig második Yahoo-t előzve 15 és fél százalékos részesedést is elért az összes lebonyolított keresésből, főleg a Google rovására) a Microsoft keresőjének részesedése június közepére négy-öt százalékra esett vissza az Egyesült Államokban. Magyarországon a Bing részesedése a Gemius kutatócég június eleji adatai alapján 2,3 százalék volt, szemben a Google csaknem 95 százalékával.
Bétában fut
A Bing itthon a világ nagy részéhez hasonlóan csak bétaállapotban fut, a funkciók többsége nem érhető el, csak a kereső és a képkereső, hiányoznak belőle az igazán érdekes funkciók, mint a termékkereső vagy a térkép. Kérdés, hogy a Microsoft tervezi-e, és ha igen, mikor, hogy teljes fegyverzetben elindítja a keresőjét a magyar piacon, és milyen hatása lesz ennek a kattintás alapú hirdetések (pay per click, PPC) hazai piacára. A Microsoft keresőmarketing-rendszere, az Ad Center gyakorlatilag ugyanaz, mint az itthon hozzáférhető Google-é vagy Etargeté: megadjuk a kulcsszavakat, amikre szeretnénk, hogy megjelenjen a hirdetésünk, meghatározzuk, hogy mennyi pénzt akarunk elkölteni, illetve kattintásonként legfeljebb mennyit vagyunk hajlandók fizetni, majd egy automatizált rendszer megállapítja, hogy egy adott hirdetési helyre melyik reklám kerüljön.
Az Ad Center azonban egyelőre nincs arra fölkészülve, hogy magyar hirdetéseket is fogadjon: csak angol és francia nyelvű szövegeket tud kezelni, és nem lehet vele Magyarországra célozni. „A Microsoft a Google Adwordszel versenyképes PPC-megoldása számára mi nem vagyunk a térképen” – foglalta össze ezt sommásan Keresztúri Gergely, a Kirowski keresőmarketing-üzletágának igazgatója, hozzátéve: ők például szívesen vettek volna hirdetést régebben is a cég oldalain, de a fenti okok miatt erre nem volt lehetőség. Keresztúri hozzátette: léteznek ugyan a Microsoftnak egyéb formátumai és megoldásai, például a magyar felhasználók célzása a Messengerben, de ezek jellemzően nem PPC-megoldások.
Jó barát?
Tehát mik lehetnek a Microsoft tervei nálunk az új keresővel? Jut-e ide is a százmilliós marketingbüdzséből? Már az is sokatmondó, hogy kérdéseinkre a magyar leányvállalat nem tudott válaszolni, helyette a régiós központhoz irányítottak. Itt Milka Privodanova, a Microsoft közép- és kelet-európai keresőüzletág- és üzletfejlesztési vezetője elmondta: a cég a nagy piacokon – mint Kanada, az Egyesült Királyság, Németország, Japán, Kína és Ausztrália – indít Bing-bevezető kampányokat, az első időkben pedig elsősorban az Egyesült Államokban szeretne fejlődést elérni, mivel ott a kereső jelenleg jóval több funkcióval rendelkezik.
Tehát kampány nálunk nem lesz. „A Bing a nemzetközi piac nagy részén bétaként fut – tette hozzá Privodanova. – A cég kifejezetten törekszik arra, hogy a kereső globálisan működjön, amit az is bizonyít, hogy keresőtechnológiai központokat hozott létre Európában és Ázsiában. Piacról piacra jövünk majd ki a bétaállapotból, hogy amit kínálunk, biztosan vonzó legyen a fogyasztónak. Tisztában vagyunk vele, hogy bizonyos piacokon még sok munka van a termékkel, és addig rajta hagyjuk a béta megjelölést, amíg készen nem áll.”
A kérdésre, hogy a Microsoft keresőhirdetési rendszere valamikor elérhető lesz-e Magyarországon is, Privodanova csak általánosságban válaszolt: „A pénzügyi stratégiánk változatlan: az Ad Centeren keresztül értékesítünk azokon a piacokon, ahol az elérhető, bizonyos területeken pedig partnerek útján. A továbbiakban is vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy újabb piacokon is megjelenjünk az Ad Centerrel.” Talán nem túl merész a feltételezés, hogy itthon ez még jó ideig váratni fog magára.